Kezdésként üdvözölnélek kedves látogató, majd miután átértem az udvariassági formák viharos erdején szólnék pár szót az oldalról. A fontosabb dolgokat pontokba szedtem, és önkérdező módon foglalom össze a lényegesnek tartottakat:
1. Mi is ez az oldal, és miért ez a neve/címe?
Ez az oldal egy arra irányuló próbálkozás, hogy a kezdő, és lehetőség szerint gyakorlottabb kortárs művészeket összefogja, ezáltal egy olyan kultúrális légkört teremtsen, amiben a kezdő művészeket megismerhetjük, felfedezhetjük, a gyakorlottaktól pedig tanulhatunk. Az oldal pedig azért kapta "Az Új Nyugat" nevet, mert hiszek abban, hogy "Nomen est omen", ahogy régebben mondták, tehát ez nem egy nagyképűségi húzás szeretne lenni, hanem pusztán azért ez a cím, mivel a célkitűzések hasonlítanak ama bizonyos Nyugat című újság céljaihoz (erről később részletesebben)
2. Na mik is azok a célok?
Alapvető cél, egy kortárs művészi társaság összehozása. Valószínűleg több kezdő művész fog jelentkezni, mint tapasztalt, híres kortárs alkotó, ám mindig tudhat a másik olyat amit mi nem, szóval egy jóindulatú kritikát, tanácsot bárkitől megfogadhatunk, vagy elgondolkodhatunk rajta. Az oldal célja ezen kívül a haldokló, magyar, propagálatlan művészetek feltámasztása hamvaikból. A Nyugatra azért utal a cím, mivel a Nyugat is összefogta a kortárs művészeket, a saját korában, illetve a Nyugat is a modernebb, fejlődő irányzatokat népszerűsítette (én is inkább XVIII.-XIX.-XX.-XXI. századi stílusú alkotásokat várnék), és a Nyugatosok is hitték, hogy ennek a "Komp-országnak" a kultúráját is ki lehet emelni a mocsárból. Ady gondolatait csak annyiban változtatnám meg, hogy nem az a lényeg, hogy országunk, (és FŐKÉNT) kultúránk keletre, avagy nyugatra halad-e, csak az a lényeg, hogy felfelé tartson.
3. Hogyan is zajlana ez az egész?
Én úgy képzeltem el, hogy hétköznapi emberek, akik hírnév, és egyéb nyalánkságok nélkül otthon írogatnak/költenek/festenek/művészi fényképeket csinálnak, beküldenék pár munkájuk ide, és én felraknám őket az oldalra, majd ha valakire mély hatást gyakorolt valamelyik kép/írás, véleményezhetné (természetesen a jó ízlés határain belül, a trágár/sértő kritikákat úgyis kitörölném, illetve fel sem tenném). És ha valamelyik ismertebb kortárs is arra érdemesnek tartaná az oldalt, hogy alkotását közöljük, hát szívesen vesszük.
4.Miket lehet küldeni?
Szinte bármit, ami művészi témájú. Verseket; novellákat; festményekről, szobrokról, és egyéb vizuális kúltúra határain belül való alkotásokról készült digitális képet; film, zenei, színművészeti, irodalmi, képzőművészeti kritikákat; illetve minden dolgot, aminek köze van a művészethez, és (esztétikailag, formailag) közlésre alkalmas lehet ezen az oldalon.
Azt hiszem ennyi az alapvető szellemiségről, és most következzen pár dolog pontokba szedve:
- Csak önálló munkákra tartunk igényt
- A publikálásra szánt alkotásokat e-mailben küldjétek légyszíves (amennyiben ez nagyon nem megoldható, megpróbálhatunk más módot is keríteni neki). E-mail címem: zabhegyezo@vipmail.hu , vagy szallakakukk@vipmail.hu
- Semmilyen típusú juttatást nem tudunk ajánlani a publikálásra szánt művekért, csupán erkölcsi támogatást, illetve magát a publikálás lehetőségét
- Felelősséget nem vállalunk az elküldött dolgok tartalmát illetően
- Csak az arra érdemes munkát publikáljuk (radikális politikai témájú alkotások, uszító jellegűek nem kerülnek fel, illetve etikailag kétségbe vonhatóak sem), ám az elküldött művek másfajta felhasználásra nem kerülnek, a további közlésért az alkotóhoz kell fordulni
- Az elküldött műveket címükkel ellátva kérjük küldeni, és az e-mailben kérlek tüntessétek fel a nevetek (rendes nevet is, ám ha azt nem szeretnétek közölni, akkor írjátok le azt is a levélben, illetve írjátok meg, hogy akkor milyen "álnéven" közölhető a mű, ha nem írtok oda "művésznevet", de kéritek, hogy ne közöljem a rendes nevetek, akkor Névtelen beküldő "néven" publikáljuk)
- Az elküldött műveket valószínűleg hetente-kéthetente teszem fel, ha összegyűlik egy adag (versekből minimum 3-4, novellákból egy is elég, azok külön cikként lesznek feltöltve, képekből 2-3 darabonként, kritikák, és egyéb irományok mérettől függőek). Az egyes emberek művei jól láthatóan különülnek el majd a többitől (több sor kihagyás, vastag, nagyobb betűs cím-szerző, mint az alap, versben használt betű, és egyéb eszközök...)
- Egyszerre 4-5 munkánál többet légyszíves ne küldjetek, mert nem önálló kötet/mappa nem kerül itt létrehozásra, hanem sok tehetséges művész munkája.
- Amennyiben valaki szeretne segíteni az oldal körüli kisebb-nagyobb munkálatokban (például, ha a beérkező alkotások átnézésében segítene, vagy adminisztrátori tevékenységben), örömmel veszem, és megbeszéljük!
Köszönöm a türelmetek, azt hiszem perpillanat ennyi volt. Let's have rock'n'roll!!!
(elnézést a váltakozó számban-személyben használt igéknél, ám egyedül írtam ezt a bevezetőt, de mégis a cél egy viszonylagos közösség létrehozása, és emiatt volt ez a "látszat-tudathasadás")
Erdős Dani |